Ha 20 évvel ezelőtt nem találkozom a vezetői szupervízióval, vajon hol tartanék a munkámban? A képzés nélkül vajon milyen vezető lennék? Másként élném meg a vezetés nehézségeit? Mások lennének-e az érzéseim egy-egy nehéz szakmai helyzetben? Másként döntenék adott helyzetekben? A válaszom: IGEN!
Visszatekintve a vezetői munkámra az a kép van előttem, mint amikor a kliensekkel a reflexiót segítve ásványokkal dolgozom. A sokszínű, különböző formájú, eltérő jelentéseket hordozó kövek külön-külön is, de egy helyzet megjelenítését segítő szerepükkel is láthatóvá, és beazonosíthatóvá, felismerésekkel telivé tudnak tenni egy-egy nehéz szakmai helyzetet.
A saját vezetői szupervízióim által ülésenként, mint egy-egy ásványkő tudott változni a szakmai tudásom, az érzéseim, a határtartásaim. A maximalizmusomat, mint a kudarcoktól és hibáktól megvédő eszközt felváltotta az „elég jó is elég” érzése, a megfelelési vágyamat pedig a könnyedség és a szabadság érzése, ami meghozta a tudatosabb jelenlétet és a fókuszálás által a hatékonyabb teljesítményt is.
A vezetői szupervízió vitt el a szupervizor képzésre, ahol „csak” a munkámba szerettem volna visszavinni változásokat. S közben az egész életem megváltozott.
A képzés alatt tovább formálódtak bennem a korábbi szupervíziós megéléseim. Értelmet nyert mindaz a múlt, amin már nem tudok változtatni. Eközben enyém lett a felismerés, hogy a szupervízió által hogyan tudok változtatni a saját magam és a szupervízió által mások életén! Ugyanis 9 évvel ezelőtt az onkológiai bizottság elé készülődve – nem tudva milyen diagnózis fog születni a műtétem után – hoztam egy döntést. A döntés arról szólt, hogy függetlenül attól, hogy mekkora a baj, végig fogom küzdeni az utamat! Akkor is így cselekszem, ha időben diagnosztizálva a betegségemet a gyógyulási esélyem 95%-os, de akkor is, ha a négyes stádiumban csupán 5%-os lenne a gyógyulási kilátásom. Tanult tehetetlenségben nőttem fel, és ezt nem akartam mintául adni a lányomnak és a környezetemnek. Sokáig egy saját kezűleg leírt piros színű fotó, az 5%-om fotója volt a telefonom képernyővédője. Hogy bármikor, ha túl nehéznek, szinte reménytelennek érzek helyzeteket, akkor se feledjem el, hogy a döntés rajtam múlik, nem csak a százalékokon! Mert 5%-kal is meg lehet nyerni egy gyógyulást és 95%-os eséllyel is bele lehet halni a betegségbe. Át tudtam dolgozni a betegségemet, a múltamat, és mindennek a megélése pedig a hivatásaimon túl beépült a mindennapjaimba, a földi létem menetébe! Ez a merőben új életszemléletem sok emberre volt hatással.
Mostanra a saját vezetői szupervízióim kövei a folyamataim során egy képpé álltak össze. Egy sokszínű, szívet jelképező formává lettek, hiszen a vezetéshez nem csupán az értelemre, hanem az érzelmekre is szükség van, s e kettő szoros és harmonikus kapcsolódására is.
Végezetül hiszem, hogy a saját megéléseim példaként ott vannak a kliensekkel való közös munkában, a változásaim kimenetele a folyamatok láthatatlan vagy látható eredményének hitében. Magam is végigmentem egy fejlődést és változást jelentő úton. A vezetői szerepben megélt érzéseim „kövei” azonban a további folyamataim során szeretném – és szükséges is -, hogy változzanak. Gondolom ezt azért, mert a szakmai személyiségem még 20 év szupervízió után, és a szupervizori képzést követően sincs kész. Azt azonban már el tudom mondani, hogy a szupervízió által talán jobb emberré és jobb vezetővé váltam.