2014. január 25. Budapest
Beszámoló az Egyesület Tisztújító Közgyűléséről
2014. január 24-én került sor a Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok (MSZCT) Társasága éves Közgyűlésére. Az Egyesület életében ismét eltelt négy év, így az idei Közgyűlés egyben az Egyesület rendszeres, négyévente ismétlődő Tisztújító Közgyűlése is volt.
A Közgyűlésen az Egyesület tagjai közül negyvenen voltak jelen. A Közgyűlést az Egyesület jelenlegi elnöke, Török Iván nyitotta meg, aki megállapította a Közgyűlés határozatképességét és a jelen lévő tagok megválasztották a Közgyűlés levezető elnökét (Szarka Attila), jegyzőkönyv vezetőjét (Tímár Noémi) és a jegyzőkönyv hitelesítőit (Majsai-Hideg Tünde és Hubainé Muzsnai Márta).
Ezt követően Török Iván, mint jelenlegi Elnök és Nemes Éva, mint az Egyesület titkára bemutatták a Társaság elmúlt négy évének legfontosabb mérföldköveit, meghatározó eseményeit és beszámoltak az eredményekről. Az Egyesület elmúlt 4 évi munkáját bemutató prezentáció egyfajta időutazás volt: időutazás az eseményekkel teli szupervízió és coach munka elmúlt négy évébe, melyek jól mutatják a szakma és az Egyesület folyamatos fejlődését.
A 2010-2013-ig terjedő időszak tevékenységét felölelő események összefoglalva az alábbiak:
2010.03.26-án Alapszabály módosítás történt: a Magyar Szupervizorok tézisei beemelésre kerültek az Alapszabályba, tiszteletbeli elnök választás és 5. vezetőségi tag megválasztása.
dr. Szabó Sándor lemondása miatt új alelnök választására került sor. Az Egyesület új alelnöke Pázmándi Szakács Viktor lett.
Az Egyesület tagjainak (rendes és pártoló tagok) száma az elmúlt időszakban közel a duplájára emelkedett. 2009.12.31-én 64 tag, 2014.01.25-én 109 tag (+ 42 tag)
Az elmúlt időszak egyik meghatározó eseménye volt 2011.03.26-án az Egyesület 15 éves Ünnepi Jubileumi Közgyűlése. Az Ünnepi Közgyűlésen megalapították a Magyar Szupervízióért Díjat. A díjat elsőként Norbert Lippenmeyer vehette át.
Egy évvel később prof. dr. Bagdy Emőke és Wiesner Erzsébet voltak a Magyar Szupervízióért Díj díjazottjai.
Az Egyesület minden évben megrendezte hagyományos szakmai rendezvényét, a szupervíziós konferenciát. Az elmúlt időszak szupervíziós konferenciáinak témái az alábbiak voltak:
X. Szupervíziós Tréningkonferencia Szeged (2011.09.16-17): Szupervízió és caoching a terápiás folyamatban és a szociális munkában
I. Szupervíziós Vándorkonferencia (2012.03.30-31): Változás – Szupervízió és coaching a változó világban
II. Szupervíziós Vándorkonferencia (2013.05.30-06.01): Kreativitás és szupervízió – Kreatív eszközök használata a szupervízióban
Szociális és a pedagógus akkreditációs program
Három munkacsoportban is folyt a munka az elmúlt időszakban:
Pedagógus munkacsoport
Lobby csoport
Szupervízió, mint brand munkacsoport
2013 év végén az Egyesület honlapja megújult, új arculatot kapott. Az Egyesület a jövőben negyedévente hírlevelek kiküldését is tervezi regisztrált tagjai számára. A hírlevélben aktualitások és szupervízió / coach témák lesznek.
2013-ban elindult országszerte a védőnői szupervíziós pilot program számos szupervizor közreműködésével.
ANSE – a szupervízió európai szervezete. Egyesületünk jelenlegi delegáltjai az ANSE-ban dr. Nemes Éva, Gáspár Gabriella és Marosszéki Emese (helyettes). Dr. Nemes Éva az ANSE vezetőségi tagja 2010. júniusától.
2012-ben elindult a Leonardo Da Vinci Developement of Innovation Program (EcVision), mely program célja egy európai keretrendszer, egy kompetencia mátrix kialakítása a szupervizori kompetenciákra vonatkozóan.
2014. november, Budapest – Nemzetközi Szupervíziós Kutatási Konferencia
A beszámolót a Közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A beszámoló elfogadását követően megtörtént a leköszönő vezetőség (Török Iván elnök, Kály-Kullai Károly, Pázmándi Szakács Viktor alelnökök, Simon László vezetőségi tag, dr. Nemes Éva titkár) felmentése, majd a jelölőbizottság ismertette a vezetőség választás előzetes jelölési folyamatának eredményét.
A szavazatokat előzetesen e-mailen lehetett leadni és az előzetesen leadott szavatok alapján került összeállításra a végleges jelölőlista, melyet a jelölőbizottság a Közgyűlés elé terjesztett. A Közgyűlésen jelen lévő tagok ezt követően írásban, titkos szavazással adták le voksaikat a jelöltekre.
A szavazás eredménye:
Az MSZCT új Vezetősége a következő 4 éves (2014-2018) időszakra:
Elnök: Wiesner Erzsébet (49 érvényes szavazat)
Alelnökök: Pázmándi-Szakács Viktor (38 érvényes szavazat)
és Vaski Ferenc (35 érvényes szavazat)
Titkár: dr. Nemes Éva 49 (érvényes szavazat)
Vezetőségi tag: Marosszéki Emese (45 érvényes szavazat)
A levezető elnök köszöntette az új Vezetőség tagjait, és a Közgyűlés megválasztotta Török Ivánt az Egyesület tiszteletbeli elnökének.